Vagyis inkább csak foszlányok. Kicsi gyermekkorunkból szinte nincsenek emlékeink, ritka, ha mégis felbukkan egy-egy. Nekem sem sok akad, de azért van.
Például sétálunk a kockakövekből kirakott járdán, én középen, fogom a kezeteket és időnként fel kell rántanotok, hogy nagyot ugorhassak. Kacagok.
Te a kiskocsma asztalánál sört iszol, én pedig addig ismétlem a „kérek habot, kérek habot” követelést, mígnem megengeded, hogy megkóstoljam. Csalódottan konstatáltam, hogy nem ezt az ízt vártam.
Boldogságom határtalan, mert a cukrászdában pohárba kérted nekem a fagyit.
Korai kedves mesekönyvem.
Aztán hazahoztál valami katonaruhát, ami a színjátszó csoportban játszott szerepedhez kellett, és a sapkáját a fejemre tettem. Meg egy szalagos magnetofont, amire felvetted mindazt, amit már tudok, többek közt az Öreg néne őzikéjét.
Egy óvodás tízórais táska, nem épp ilyet akartam, de örültem neki. Egy kihajthatós Hamupipőke könyv, ami nagy ritkaságnak számított akkoriban.
Lovas szekérrel vittél át a szomszéd faluba, én szalmán feküdtem és játszottam a hangommal, ahogy a szekér zötyögött, úgy zötyögött és változott a hangom, nagyon tetszett.
Férfi bicikli vázára kispárnát kötöttél és arra ültetve bicikliztettél, nem volt gyerekülésünk, pedig nagyon vágytam rá.
Szánkón húzol, aztán valami dombocska oldalán csúszunk lefelé, nagyon élveztem. Majd felelőtlenül egyedül is leindítottál, én felborultam, kétségbe estem.
És egy jelenet, ami minden kellemest eltakar: Szóváltás anyuval, te ütsz, lenyomod a fejét és hatalmasat rúgsz a fából készült bababútoromba, én rémülten, sikoltozva zokogok, te elrohansz.
Nagyapával az udvaron.
Ezek mind ötéves korom előtti emlékek, mert nagyapa házához kötődnek, és onnan ötéves koromban költöztünk el anyuval.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: